Búcsúzáskor nincsenek jól megfogalmazott mondatok, nincsenek szavak, amelyek tükrözik a bennünk lévő érzelmeket, csak fojtogató zűrzavar van és fájdalom. „Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk…” írja József Attila, mert Bor Géza kollégánk elvesztése pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Alakja felsejlik előttünk, ahogyan csengetés után együtt sietünk az iskola folyosóján, hogy a szünetben még legyen idő egy jó beszélgetésre.

Géza kivételes ember és kolléga volt! Szerénysége példaértékű, tudása elismerést érdemlő, előzékenysége és érzékenysége átlagon felüli, embersége kiemelkedő. Géza, barát volt a szó legnemesebb értelmében.
1947-ben Kiskunhalason született. Édesapját ötévesen veszítette el, édesanyja egyedül nevelte fel őt és testvérbátyját. Iskolái elvégzése után több munkahelyen is dolgozott, majd 1990-től kezdett tanítani az akkori Garbaiban, ahol nyugdíjazásáig tevékenykedett. A tanulást és az önképzést mindig fontosnak tartotta, folyamatosan törekedett az ismeretszerzésre, az ismereti bővítésre az élet minden területén. 1995-ben történelem tanári, majd 2002-ben az ELTE-n társadalomismeret tanári végzettséget szerzett, amely egyben pedagógus szakvizsgának is számított.
Kollégái és tanítványai is szerették, tisztelték és felnéztek rá, mert Géza példás pedagógus és kitűnő ember volt: nyugodt, kiegyensúlyozott, intelligens, tapintatos, tisztaszívű, segítőkész és megbízható…
Jó kolléga, jó barát, aki elment, és aki nem néz vissza soha már. Hiányzik!

Fésüsné Bakos Ágnes